Nos, ez az a józan paraszti rosta, amin ez a fajta harmadik generációs választáshekkelés már simán átcsúszik.
Az első generációs csalást még az is érti, aki életében nem voksolt soha. A legprimitívebb választási csalások fizikai beavatkozást igényelnek: a csalni vágyó aktor elintézi, hogy a számára fontos választópolgárok akár egynél többször is az urnához járulhassanak (így csalták el a kommunisták az 1947-es kékcédulás választásokat), neki nem tetsző szavazólapokat semmisít meg és újakat fabrikál,
esetleg össze se számoltatja a szavazatokat, csak improvizál magának egy délceg végeredményt.
Az első generációs csalás különös ismertetőjegye az, hogy a választás eredménye jellemzően ordítóan irreális, adott esetben épp a fordítottja a valósnak. Semmilyen fokon nem volt összhangban az 1947-es magyar közhangulattal az, hogy a kommunisták nyerjenek – és hogy egy frissebb példát említsünk, valami ilyesmi történhetett tavaly Belaruszban is, ahol a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem kizárt, hogy Aljakszandr Lukasenka győzött a választásokon, de hogy az elnök 80 százalékos többségét nem a voksok összeszámlálásával állították elő, az egészen bizonyos.
A második generációs csalás is logikus, letisztult konstrukció, melynek középpontjában a jogászkodás áll: a csalni vágyó, jellemzően hatalomban lévő aktor a választások előtt nem sokkal olyan választási rendszert hegeszt össze magának, amiben csak ő nyerhet, esetleg személyre szabott jogszabályokkal teszi illegálissá azt, hogy esélyes ellenlábasa egyáltalán elinduljon, furcsa alakú választókerületeket rajzol, vagy nemes egyszerűséggel betiltja az összes olyan pártot, ami nem őt támogatja.
A második generációs választási csalás módszerével intéztek maguknak okosba’ győzelmeket
a 20. század kommunista diktatúrái, a konkrét ellenzékiekre kitalált jogszabályok modern kori tárháza pedig most Fekete-Afrika. (Ennek a legszebb példája a zambiai alkotmány legendás, 1990-es módosítása, amely előírja, hogy csak az lehet elnökjelölt, akinek mindkét szülője Zambiában született. S mit ad Isten, épp ebben az évben cserélték volna le a választók Frederick Chiluba elnököt Kenneth Kaundára, akinek édesapja Malawi területén született. Fontos persze megjegyezni, hogy Zambia és Malawi akkoriban alig 26 éve voltak független államok, azelőtt pedig Rodézia és Nyaszaföld néven egy és ugyanazon ország voltak, így Kaunda apja pont ugyanabban az országban született, mint minden felnőtt zambiai.) No, de lényeg a lényeg, a második generációs választási csalásnak is van különös ismertetőjegye: a végeredmény ugyan valóban a szavazatok összeszámlálásával áll elő, de az országban mindenki tudja, hogy hiányzik róla valami – a kommunista Magyarországon a Hazafias Népfronton kívül mindenki, Oroszországban például Alekszej Navalnij, az ifjú Zambiában meg Kenneth Kaunda.